"...te inkább választottad a kínt!"

MEGTÖRTÉNT ESETET ALAPJÁN. Ott érdemes kezdenem, hogy reggel, még félkómás állapotban kivonaglottam szokás szerint pislantani egyet, aztán következő állomásként a fürdőszobában, a tükörbe nézve megállapítottam, hogy ez a fej még nem alkalmas arra, hogy a "civilizált" társadalmunkban mutatkozzon. Felpattintottam egy energiaitalt, úgy éhgyomorra ahogy kell, (ennél a pontnál felsikított valahol egy gasztroenterológus)  aztán gondoltam, addig, ameddig ki nem fejti hatását a nedű átfutom a híreket. (Zárójelesen megjegyezve, a koffein hatását rendesen fel tudja erősíteni pár perc hírolvasás... olyan enyhén vérnyomásemelő tevékenység.) Miután megállapítottam, hogy a világ nem változott tegnap óta, visszatértem a fürdőszobába már sokkal éberebb állapotban és elvégeztem az arcmosás+fogmosás szokásos rituáléját... 

 

A kérdés, hogy ezt az egészet miért is volt fontos eddig leírnom? Tulajdonképpen fel lehet fogni egy expozíciós résznek és követve a klasszikus szonátaformát most egy kidolgozás jön, amit egy rekapitulációval fogok zárni. Vagy mondhatjuk egyszerűen előjátéknak, felvezetőnek vagy annak, hogy egy kicsit meg akartam nyújtani a szöveget... A lényeg, hogy az izgalom csak most veszi kezdetét.

 

Fogmosás közben észrevettem egy fekete, hosszirányú csíkot, az egyik baloldali őrlőfogamon végighúzódva. Mi a P ez? Tettem fel a költőinek kevéssé nevezhető kérdést magamnak. Igazából a választ már akkor sejtettem, de biztos ami biztos alapon végigszondáztam azért a nyelvemmel. A letapogatás után egyértelműen kijelenthetővé vált, hogy egy kisebb Marianna-árok keletkezett a fogamon. Érthetetlen volt számomra a helyzet, de sztoikus nyugalommal vettem tudomásul a dolgot. Ezen a ponton már csak egy egyszerűnek tűnő, de annál nehezebb kérdést kellett magamnak feltennem:

Állami vagy magán fogvájót keressek fel? Afelől, hogy  mit lehet várni az állami ellátástól... mindegy, a lényeg, hogy nem voltak illúzióim. Viszont túl sok kedvem nem lett volna egyből kiperkálni egyhavi kajapénznek megfelelő összeget. Így vacilláltam egy fél órát, mire megszólalt bennem egy hang: "Végül is miért fizeted a TB-t baszodalássan?! Annyit csak meg tud tenni, hogy megnézze a fogadat a néni!" (Egyszer voltam csak a körzeti fogorvosnál életemben, akkor egy 60+-os néni volt a szolgálatos, úgy 15 évvel ezelőtt. Azt, hogy miért gondoltam, hogy még mindig ugyanaz a néni lehet ott, azt én sem tudom...) A lényeg, hogy hallgattam a belső hangra. Mivel az nyilvánvaló volt, hogy ezzel nem érdemes sokat várni, ezért felmentem a net-re, és meg is találtam a rendelési időt. Délután 14 órától üzemben van a néni. "Tökéletes!" -gondoltam. "Akkor nyitásra betámadom, estig meg csak sorra kerülök."

 

Feltankolva egy napra elegendő hideg élelemmel és vízzel (olyan magyaros elővigyázatosság) már 13:55 perckor ott ültem a folyosón lévő hokedlin. Azonban volt egy dolog, ami számomra roppantmód furcsa volt: Rajtam kívül nem volt senki a rendelő előtt. Sőt, az egész szinten, ahol a fogorvosi rendelők voltak, alig lézengett egy-két ember. Elfogott egy furcsa érzés: "Lehet el kéne olvasnom a kiírást az ajtón? Abban a pillanatban, ahogy olvasható távolságba került volna a kiírás, a rendelőből nevetést hallottam. Ez abból a szempontból volt jó jel, hogy valaki biztos van bent. Tovább víve a dedukciót, abszurd feltételezés lenne részemről azt gondolni, hogy a fogorvosi székben lévő páciens nevet. A konklúzió, hogy a fogorvos nevet bent, valószínűleg az asszisztensével. Ha  a fogorvos nevet bent, valószínűleg az asszisztensével, akkor nyilván nincs bent páciens. Továbbá, 14:00 előtt mit keresne bent egyébként is páciens? A kiírással már nem is törődve kopogtattam. 

Újabb nevetést hallottam és nyílt is az ajtó. Egy 40-50 év körüli nő jelent meg előttem, arcán maszkban. Köszönés után, az első kérdése az volt, hogy időpontra jöttem e. (A hangjában még érezhető volt a jókedv.) Mondtam, hogy nem, nincs időpontom. Elkérte a TAJ-kártyámat és visszaültetett a székre várakozó pozícióba. Ekkor döbbentem rá, hogy tulajdonképpen nincs is rajtam maszk. Előkotortam a táskám aljából egy már többszörösen újrahasznosított példányt és várakoztam. Néhány perc telhetett el és újra nyílt az ajtó. Befáradhatok. Ahogy befáradtam egy fekete hajú, magas, 25 és 30 közötti fiatal nő lépett elém. Azt a lehetőséget gyorsan elvetettem, hogy ő a régi doktor néni lenne néhány botox kezelés után. Elmondtam neki a problémámat és pár másodperccel később már maszk nélkül, félig fekve találtam magamat. Körülbelül 5 másodpercig tartott a vizsgálódása, ami azt szakvéleményt eredményezte, hogy a fogam elrepedt. Ennek az új információnak a birtokában ültem fel a székből. Azt mondta, mivel nem tudja mennyire mély a repedés, lehet még megmenthető a fog, ezért mindenképpen szükséges lenne egy panoráma röntgen. Gondoltam ekkor magamban: "Oké, csináljuk. Mutasd az utat!" Már álltam fel, hogy átmegyünk egy másik helységbe, amikor a kezembe nyomott egy információkkal tarkított brosúrát, hogy el kellene mennem a város másik végében lévő magán diagnosztikai központba, ha lehetséges, még a mai napon. Ebben az esetben másnap délelőtt 11-kor tudna fogadni, ha megvan a röntgen felvétel. Meglepett a fordulat, de mondtam, hogy rendben van. Azért gondoltam érdemes rákérdeznem, hogy körülbelül mennyibe fog nekem ez fájni. Olyan 5-6 ezer Ft szokott lenni, válaszolta. Átszelve a várost megérkeztem a diagnosztikába. Meglepően, itt is  minden gyorsan és könnyen ment. 15 perc várakozás után sorra is kerültem. Végül 8 ezer Ft-ot fizettem. A pénztáros néni annyit mondott, hogy a fogorvosnak is elküldik az eredményt még a mai napon, de CD-n azért én is megkapom most a cuccot. (Ez nagyon kedves gondoltam, de már 10 éve laptopot használok, amin nincs CD olvasó.) Eddig a pontig azt éreztem, hogy minden olyan gördülékenyen zajlik...

Másnap indultam is volna a fogorvoshoz, amikor jött egy furcsa megérzés, hogy lehet, biztos ami biztos alapon magammal kéne vinnem a CD-t. A táskámban végül is elfér. Megérkezve a rendelőbe, csak egy 40-es éveiben járó férfi ült a hokedlin, várakozó pozícióban. Megtudtam tőle, hogy a doktornő nagyon új még itt, nem volt még nála. Mondtam, nekem is csak tegnap volt hozzá szerencsém 5 perc erejéig. Sokáig nem tartott a small talk, mert nyílt az ajtó és megjelent az asszisztens. Megtudtuk, hogy egy fél órás csúszásban vagyunk, de a következő páciens én leszek. Valóban körülbelül fél óra után kerültem az ajtó túloldalára. Nagyon jó volt a megérzésem. A doktornő nem kapott semmilyen röntgent a diagnosztikától, és ha nem viszem el a CD-t magammal, annál a pontnál lennénk mint előző nap... sehol. A "képzeld el a legrosszabbat" régi dakota mondást érdemes volt megfogadnom. Semmi gond, átnyújtottam a diszket, és az asszisztenssel együtt megnézték a felvételt. Az első dolog, amit mondott, hogy azt a fogat mindenképpen ki kell húzni, mert nagyon mélyen kettérepedt, illetve egyébként is ciszta van a gyökérnél. Továbbá, van még másik fogaknál is probléma: kettőnél szuvasodás, egynél valószínűleg gyökérkezelés lenne szükséges. Ezután feltette nekem a kérdést, hogy melyikkel kezdjük? Tudtam, hogy ez igazából nem kérdés volt, mert ő már eldöntötte melyikkel kezdené. Helyette visszakérdeztem hasonlóan egy álkérdéssel, hogy melyik lenne a sürgős? Néhány másodperccel később már kaptam is a Lidokain érzéstelenítőt a kettérepedt fogam körüli ínybe juttatva és kiküldtek várakozni a folyosóra. (Azt onnan tudom, hogy Lidokain volt, mert az asszisztens kérdezte a dózist a dokinőtől.) Ami egyből feltűnt, hogy nem éreztem azt a fajta pofazsibbadást, mint amit egy magán fogorvosnál megszokott az ember. Egy enyhe bizsergés volt csak, még 15 perc után is. Volt egy nagyon rossz előérzésem... Amint a srác is megkapta a maga dózisát, hívtak is vissza a szobára. Amint elfoglaltam ismételten a helyem, a dokinő megkérdezte, hogy érzem e már a zsibbadást. Teljesen őszintén megmondtam, hogy nem igazán. Ennek örömére kaptam még egy adagot, és mondta, hogy pár percet várunk és utána kezdünk. Várakozás közben az asszisztens elfoglalta magát az eszközök pakolászásával. Tovább nem húzva az időt, elkezdte a műveletet. (Még ekkor sem éreztem igazán az érzéstelenítőt, de nem akartam már az agyára menni.)

Először az ínyt próbálta lejjebb tologatni, hogy a fogóval jól rá tudjon markolni. Már itt éreztem egy kisebb fájdalmat, de még a kibírható kategóriában voltunk. Ezután jött a fogó. Ennél a résznél már felszisszentem a fájdalomtól. Mondta, hogy nem lesz egyszerű művelet, mert el kell kerülni, hogy beletörjön a foggyökér, ezért csak óvatosan tudja csinálni. Az óvatosan tudja csak csinálni abból állt, hogy 30 percig cserélgette a fogót az ínylenyomó eszközével. Láthatóan nem úgy haladt a művelet, ahogy elképzelte, ezért kért az asszisztensétől egy másik fogót. Ekkor történt egy olyan dolog, amire nem számítottam: Az asszisztens kezdte el magyarázni az orvosnak, hogy hogyan fogja meg a fogót! Ez finoman fogalmazva is szürreális jelenet volt. Ahogy az új fogóval elkezdett dolgozni, a fájdalom szinte elviselhetetlenné vált. Miközben próbált erőt kifejteni, láttam, hogy a karja is beleremegett. A fájdalom olyan szintet ért el, hogy a szememet becsukva folyt a könnyem. Érzékelte, hogy már nem igazán bírom ezért abbahagyta. Elmagyarázta, hogy valószínűleg  a gyulladás miatt nem hat igazán az érzéstelenítő, illetve szabadkozott egyet a nem igazán megfelelő eszközök miatt. Ez rögtön megnyugtatott. Arra jutott, hogy ad egy harmadik adag érzéstelenítőt is, és szusszanjak egyet kint. Ahogy kiléptem az ajtón, láttam, hogy még plusz két ember várakozik. Leültem a fiatal srác mellé. Gondolom feltűnt neki tiszta könny az egész arcom, és megkérdezte: "Milyen a doktornő?" Erre majdnem hangosan felröhögtem. Válasz helyett, röviden elmagyaráztam a helyzetem. Kifejezte a sajnálatát. Nem tudom mennyit lehettem kint, de 20 percnél nem lehetett több. A srácot gyorsan lezavarták. Ismét behívtak és folytatódott a következő felvonás. A fájdalom a harmadik adag érzéstelenítő után valamennyire enyhült. Ez az enyhülés annyiban nyilvánult meg, hogy már nem folyt a könnyem. Láttam, hogy egyre kevésbé bírja szusszal az erőkifejtést, többször megállt pár másodpercig. Végül egyszer csak ropogást hallottam az agyamban. Gyorsan megörültem, hogy végre túl vagyok rajta. Viszont furcsa volt, hogy nem szólt semmit. Az asszisztens is közelebb hajolt a számhoz és elkezdte nézegetni. Nem kellett túl nagy képzelőerő, hogy rájöjjek, a fog beletört. Így is történt. Sajnálatát fejezte ki a doktornő, illetve hozzátette, hogy nekik sajnos nincs gyökérfogójuk, ezért a következő felvonás a szájsebészeten fog folytatódni. Beletömött a számba egy jó nagy adag vattát és megírta a beutalót. Azt mondta, hogy a mai nap mindenképpen hívjam a szájsebészetet és meséljem el a történetem, így remélhetőleg hamarabb fogok időpontot kapni. Ezt most ízlelgessük kicsit: Beletört gyökérrel, elzsibbadt pofával, vattacsomóval a számban próbáljam elérni a szájsebészetet telefonon, bízva abban, hogy megsajnálnak és előbb bekerülök. Az asszisztens megkérdezte a dokinőt, hogy nem lenne e jobb, ha a sürgősségire mennék. Azt válaszolta, hogy nem, semmiképp sem. Itt már nem mondtam semmit, csak fogtam a beutalót, elköszöntem és hazabattyogtam.

 

Úgy voltam vele, hogy nem haza megyek, hanem szüleimhez, mert tudtam, hogy fater otthon van. Ahogy elmeséltem neki a sztorit, (pontosabban elhümmögtem) rögtön mondta, hogy ebből magánorvosi ügyelet lesz, kerül amibe kerül. Én is erre az elhatározásra jutottam, viszont volt bennem egy ilyen perverz kíváncsiság, hogy vajon el tudnánk e érni a szájsebészetet telefonon. Megkértem apát, hogy próbálja meg. A létező összes telefonszámot megcsörrentette, 30 percig próbálkozott mindössze egy esetben vette fel valaki, aki kapcsolt valakit... azóta is kapcsolja. Jó, mondtam kísérletnek ez jó volt, de most már hívjuk a magánorvost. (Tisztában voltam vele, hogy nem lenne érdemes megvárni, amíg az érzéstelenítő hatása teljesen kimegy. Kivéve persze akkor, ha machohista  lettem volna.) A magánrendelés azonnal fel is vette a telefont és mondták, hogy bármikor mehetünk, viszont 45 perc -1 óra, amíg bejutok, mert sokan vannak az ügyeleten...

A magándoki 10 perc alatt szedte ki a gyökeret és 3 perc alatt varrta össze. Semmi fájdalmat nem éreztem. Varratszedés a rákövetkező héten történt, szintén pár perc alatt. Anyagi szempontból így nézett ki a sztori: szájsebészeti beavatkozás: 35 ezer Ft, sürgősségi felár 25 ezer Ft, röntgen 10 ezer Ft. Ehhez jön hozzá a körzeti fogorvos által igényelt 8 ezer forintos röntgen, így 78 ezer forinttal lett könnyebb a pénztárcám. Ha egyből magánorvoshoz mentem volna, akkor 45 ezer forint lett volna ez a művelet, illetve "kicsit" kevesebb fájdalommal járt volna. Viszont akkor nem születhetett volna meg ez a történet. 

A tanulságot mindenki vonja le maga, ami viszont biztos, hogy végül is én választottam a kínt...